Index – Gazdaság – Több százmillió forint közpénzt kap a Szijjártó Sarolta-féle kamionverseny

Index - Gazdaság - Több százmillió forint közpénzt kap a Szijjártó Sarolta-féle kamionverseny

Az elmúlt két évben közel 300 millió forint közpénzzel támogatta a külügy és a hozzá tartozó intézmények azt a kamionversenyt, amiben Szijjártó Péter testvére, Szijjártó Sarolta is bizottsági tag, írja a G7. Bár a lap szerint az ETR-nek nevezett kamionos Európa-bajnokság egy kis közönséghez szóló rétegsport, a magyar állam mégis fontosnak tartja, hogy támogassa, 2016-ban például 200 millió forinttal, és azóta is minden évben dotálja, bár nem tudni pontosan, mennyivel. 

a kormány 2016-ban ismerte fel, hogy támogatnia kell a kamionos Eb-t, egy évre rá, hogy Szijjártó Sarolta kamionsporttal kezdett foglalkozni.

2017 óta pedig a  Magyar Nemzeti Autósport Szövetség a női tagozatában és a kamionverseny-bizottságában vállal munkát. A kamionos verseny szervezését a Truck Race Promotion Kft. végzi, a cég tavaly már a teljes bevételhez viszonyítva 20 százalékos adózott profitot ért közel 400 millió forint forgalom mellett. 

Az idei V4 logisztikai fórummal összekötött kamionos Eb-t a a Külgazdasági- és Külügyminisztérium 65 millió forinttal támogatta, valamint beszállt az Eximbank is, ők nem válaszoltak a G7 kérdésére, hogy mennyi pénzzel. Ahogy ez lenni szokott, a Szerencsejáték Zrt. is hamar feltűnt szponzorként, 2016-ban 5, 2018-ban már 71 millió forintot adott a kamionversenyt szervező cégnek. 





Source link

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük